AGRÁRKÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI SPECIALISTA SZAK (b)
Induló létszám: 30 fő Képzési idő: 4 félév
I.
félévi tandíj: 265 000,-Ft
Az európai
integráció óriási feladatokat támaszt a szakemberek elé az egész
agrárgazdaságban. Már jól érzékelhető a gyorsan növekvő igény mind a
közigazgatás, helyi és a regionális intézmények, szakmai és érdekvédelmi
szervezetek és az üzleti szféra humánpolitikájában a speciális agrárközgazdasági ismeretekkel felvértezett szakemberek
iránt. E követelményeknek kíván eleget tenni ez a szak.
A tanulmányi
program felöleli azokat a közgazdasági-társadalomtudományi és módszertani
ismereteket, európai tanulmányokat, pénz és tőkepiaci mozgások megismerését,
melyek szükségesek a magyar gazdaság európai integrációjában nemzeti érdekeink
érvényesítéséhez a szakmai munka minden szintjén és területén.
Felvételi követelmények:
A képzésben államilag elismert felsőfokú iskolai
végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
A SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKON a gazdaságtudományi képzési
terület alapszakjain (korábban főiskolai végzettség), megszerzett (közgazdász)
illetve mesterszakjain (korábban egyetemi végzettség) megszerzett (okleveles
közgazdász) oklevéllel rendelkezők vehetnek részt.
A SPECIALISTA SZAKON bármely, a gazdaságtudományi
képzési területen kívüli alapszakon (korábban főiskolai végzettség), illetve
mesterszakon (korábban egyetemi végzettség) megszerzett oklevéllel rendelkezők
vehetnek részt.
Elsősorban
közgazdász oklevéllel és az agráregyetemek gazdasági szakirányú diplomájával
rendelkezők jelentkezését várjuk, de -egyéni
elbírálás alapján- mód van más felsőfokú végzettséggel rendelkezők felvételére
is.
A jelentkezőket
- előzetes értesítés alapján - felvételi elbeszélgetésre hívjuk be
Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség
megnevezése:
a) szakközgazdász szakon végzettek: Agrárközgazdasági
szakközgazdász
b) specialista szakon végzettek: Agrárközgazdasági specialista.
Oktatás rendszere: hetenként egy alkalommal
Vidéki
hallgatóknak a szállást - amennyiben szükséges - egyénileg kell megoldaniuk.
A szakbizottság elnöke:
Ferenczi
Tibor egyetemi
docens
A szakbizottság
titkára:
Mizik Tamás egyetemi
adjunktus
A szak
tantervét és vizsgakövetelményeit a következő táblázat tartalmazza.
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI SPECIALISTA SZAK (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
1. |
Hazai és
nemzetközi agrárpolitikák1 |
8 |
48 |
24 k |
24 gy sz |
|
|
|
2. |
Élelmiszergazdasági
vertikumok |
8 |
48 |
24 gy |
24 k |
|
|
|
3. |
Marketing |
8 |
48 |
|
24 gy |
24 k |
|
|
4. |
Üzleti jog |
8 |
48 |
|
|
24 gy |
24 k |
|
5. |
Agrár-
környezetvédelem |
5 |
24 |
|
|
|
24 k |
|
6. |
Mezőgazdasági
és élelmiszeripari vállalkozástan |
8 |
48 |
24 gy |
24 k |
|
|
|
7. |
Vállalkozási
számvitel2 |
8 |
48 |
|
|
24 k |
24 gy sz |
|
8. |
Vidékfejlesztés
|
5 |
24 |
24 k |
|
|
|
|
9. |
Humán erőforrás gazdálkodás |
8 |
48 |
24 gy |
24 k |
|
|
|
10. |
Vállalkozások
finanszírozása2 |
5 |
24 |
|
|
24 k |
|
|
11. |
Pénz és
tőkepiaci ismeretek |
5 |
24 |
24 k |
|
|
|
|
12. |
Az EU
regionális és kohéziós politikája |
5 |
24 |
|
|
|
24 k |
|
13. |
Árutőzsde ismeretek |
5 |
24 |
|
24 k |
|
|
|
14. |
ALTERNATÍV TÁRGYAK |
8 |
48 |
|
|
24 k |
24 k |
|
|
Ökomenedzsment |
4 |
24 |
|
|
|
|
|
|
Információmenedzsment |
4 |
24 |
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi
pénzügyi ismeretek |
4 |
24 |
|
|
|
|
|
|
Projektmenedzsment |
4 |
24 |
|
|
|
|
|
15 |
SZAKSZEMINÁRIUM* |
20 |
60 |
|
|
30 gy |
30 gy |
|
16. |
Szakmai
gyakorlat |
6 |
12 |
6 gy |
6 gy |
|
|
|
|
ÖSSZESEN: |
120 |
600 |
150 |
150 |
150 |
150 |
|
|
KOLLOKVIUMOK SZÁMA: |
|
15 |
3 |
4 |
4 |
4 |
|
|
SZIGORLATOK SZÁMA: |
|
2 |
|
1 |
|
1 |
1 A második félév végén Agrárpolitikák szigorlat
2 A negyedik
félév végén Vállalkozási szigorlat (Vállalkozási számvitel, Vállalkozások finanszírozása)
Az össz. óra a szorgalmi
időszakon belüli és azon kívüli, tanrendszerű és egyéni időráfordítások
összessége (tanóra, konzultáció, irodalomkutatás, és önálló tanulmányi kutatási
tevékenység)!