GAZDASÁGPOLITIKAI
SZAKKÖZGAZDÁSZ (a)
GAZDASÁGPOLITIKAI
SPECIALISTA (b)
Induló létszám: 30 fő Képzési
idő: 4 félév
I. félévi tandíj: 280 000,-Ft
A képzés célja:
A világgazdaság mai nyitottsága mellett, és különösen
az EU-tagságból adódóan, az állam gazdasági szerepe
gyorsan változik. A magyar gazdaságpolitika intézményi kerete és módszertana is
állandóan módosul. A világ pénzügyi és gazdaság folyamataiban beálló zavarok
egyik tanulsága, hogy az államok reagálása, a válságkezelés professzionalitása
nagyon is sokat számít. A képzés célja éppen ezért az, hogy az üzleti és
kormányzati döntéshozatalban résztvevő szakemberek, az elemzők, az újságírók, a
politikai folyamtok iránt érdeklődők mélyebb ismereteket szerezzenek a
gazdaságpolitikai döntések megszületésének, a gazdaságpolitika eszköztára
formálódásának folyamatairól. A képzés keretében a hallgatók bepillanthatnak a
közgazdaságtan, a közpolitika és az állam-tudományok számos olyan fontos
kérdésébe, mely az európai gyakorlatban vita tárgya, s amely kihat a magyar
gazdaságpolitika döntési lehetőségeire is.
A szakot elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk,
akik a központi és helyi igazgatásban dolgoznak, vagy akiknek gazdasági
döntéshozó munkáját kritikusan érintik az állami (és EU- integrációs)
szabályozó és gazdaságpolitikai aktusok. Azoknak is hasznos lehet a szak, akik
elemzőként, döntés-előkészítőként foglalkoznak a kormányzati döntéshozatallal
vagy annak következményeivel, és olyan szakterületen tevékenykednek, amelyet
erősen befolyásolnak az állam szabályozó, reguláló
tevékenységei.
A program gerincét a hazai és az európai gyakorlat
módszereit, eszközeit, gondolati kereteit vizsgáló tárgyak alkotják, olyan
oktatók előadásában, akik jártasak mind a gazdaságpolitikai elméletben, mind
pedig a magyar praxisban.
Felvételi követelmények:
A képzésben államilag elismert felsőfokú iskolai
végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
A SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKON a gazdaságtudományi képzési
terület alapszakjain (korábban főiskolai végzettség), megszerzett (közgazdász)
illetve mesterszakjain (korábban egyetemi végzettség) megszerzett (okleveles
közgazdász) oklevéllel rendelkezők vehetnek részt.
A SPECIALISTA SZAKON bármely, a gazdaságtudományi
képzési területen kívüli alapszakon (korábban főiskolai végzettség), illetve
mesterszakon (korábban egyetemi végzettség) megszerzett oklevéllel rendelkezők
vehetnek részt.
Az oklevélben
szereplő szakirányú szakképzettség megnevezése:
a) szakközgazdász szakon végzettek: Gazdaságpolitikai
szakközgazdász
b) specialista
szakon végzettek: Gazdaságpolitikai
specialista.
A gazdaságpolitika szakot szakbizottság irányítja.
Oktatás rendje:
A foglalkozásokra hetenként 1 alkalommal kerül sor.
A szak
irányítói és vezető oktatói:
A szakbizottság
elnöke:
Bod Péter Ákos egyetemi tanár,
BCE
A szakbizottság
titkára:
Németh András Olivér egyetemi
tanársegéd, BCE
A szak vezető oktatói a szakbizottsági tisztségviselőkön
kívül:
Árva László egyetemi
tanár, ESSCA
Madár István egyetemi adjunktus,
BCE
Pál Tamás egyetemi
adjunktus, BCE
Pitti
Zoltán tudományos
kutató, BCE
A szak tantervét, vizsgakövetelményeit a következő
táblázat tartalmazza.
GAZDASÁGPOLITIKAI
SZAKKÖZGAZDÁSZ (a)
GAZDASÁGPOLITIKAI
SPECIALISTA (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
|
Kötelező tárgyak |
|
|
|
|
|
|
|
1. |
Gazdaságpolitika 1 |
5 |
28 |
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
Gazdaságpolitika szeminárium 1 |
5 |
28 |
28 gy |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. |
Államháztartástan és adótan |
5 |
28 |
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. |
Állami és üzleti döntések |
5 |
28 |
|
|
28 gy, sz |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
Államigazgatási eljárási jog |
5 |
28 |
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
Pénzügytan |
5 |
28 |
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. |
Gazdaság- és társadalomstatisztika |
5 |
28 |
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8. |
Költségvetési szervek gazdálkodása |
5 |
28 |
|
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9. |
Nemzetközi tőkemozgások és a nemzeti
gazdaságpolitika |
5 |
28 |
|
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. |
Versenypolitika1 |
5 |
28 |
|
28 gy |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
11. |
Regionális politika |
5 |
28 |
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
12. |
Privatizáció és vagyonkezelés Magyarországon |
5 |
28 |
|
|
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
13. |
Nemzetközi pénzügyi szervezetek és a nemzeti
gazdaságpolitika |
5 |
28 |
|
|
28 gy, sz |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14. |
Egyenlőtlenség és szegénység az átalakuló
Magyarországon |
5 |
28 |
|
|
|
28 k |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
15. |
Gazdasági kormányzás és vállalati kormányzás (governance) |
5 |
28 |
|
|
|
28 gy, sz |
GAZDASÁGPOLITIKAI
SZAKKÖZGAZDÁSZ (a)
GAZDASÁGPOLITIKAI
SPECIALISTA (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
16. |
Alternatív
tárgyak I.2 (Három tárgy felvétele kötelező) |
15 |
84 |
|
28 k |
28 k |
28 k |
|
|
Helyi önkormányzatok gazdaságtana Árfolyam- és monetáris politika Magyar és nemzetközi adópolitika Struktúrapolitika és innováció Lakáspolitika- és ingatlanpiac Értékpapírok és a tőzsde |
5 5 5 5 5 5 |
|
|
|
|
|
|
17. |
Alternatív
tárgyak II.3 (Három tárgy felvétele kötelező) |
15 |
84 |
|
28 k |
28 k |
28 k |
|
|
Jóléti rendszerek gazdaságtana Környezetgazdaságtan Egészségügypolitika Nyugdíjrendszerek nemzetközi összehasonlítása Válságok és válságkezelő gazdaságpolitikák |
5 5 5 5 5 5 5 |
|
|
|
|
|
|
18. |
SzakszemináriuM, SZAKDOLGOZAT |
15 |
28 |
|
|
14 gy |
14 gy |
|
|
ÖSSZESEN: |
120 |
616 |
112 |
168 |
154 |
182 |
|
|
KOLLOKVIUM
SZÁMA: |
|
17 |
3 |
5 |
4 |
5 |
|
|
SZIGORLATOK
SZÁMA: |
|
3 |
|
1 |
1 |
1 |
1/ Az 1., 2., és 10. tárgyakból összevont szigorlat a II. félév
végén..
2/ A választható tárgyak I. csoport elsősorban a
gazdaságpolitika vállalkozási szakterületeit érinti.
3/ A választható tárgyak II. csoport lényegében a
gazdaságpolitika szociális kérdéseit mutatja be.
4/ Szakszemináriumi témát a hallgatók egyéni
megbeszélés alapján választanak