VÉDELEMGAZDASÁGI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
VÉDELEMGAZDASÁGI SPECIALISTA SZAK (b)
Induló létszám: 30
fő Képzési
idő: 4 félév
I.
félévi tandíj: 295 000,-Ft
A szak képzési célja:
A Honvédelmi
Minisztérium és a Magyar Honvédség állományába tartozó gazdálkodási feladatokat
ellátó gazdálkodási jellegű főiskolai diplomával rendelkező szakemberek
továbbképzése, akik a katonai szervezetben végbemenő gazdasági folyamatok
vezetéséért és ellenőrzéséért felelnek.
Felvételi követelmény:
A képzésben államilag elismert felsőfokú iskolai
végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
A SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKON a gazdaságtudományi képzési
terület alapszakjain (korábban főiskolai végzettség), megszerzett (közgazdász)
illetve mesterszakjain (korábban egyetemi végzettség) megszerzett (okleveles
közgazdász) oklevéllel rendelkezők vehetnek részt.
A SPECIALISTA SZAKON bármely, a gazdaságtudományi
képzési területen kívüli alapszakon (korábban főiskolai végzettség), illetve
mesterszakon (korábban egyetemi végzettség) megszerzett oklevéllel rendelkezők
vehetnek részt.
- legalább két
éves szakirányú gyakorlat
Elsősorban közgazdaságtudományi egyetemi és közgazdasági jellegű
főiskolát végzettek jelentkezését
várjuk, de -egyéni elbírálás alapján- mód van más
felsőfokú végzettséggel rendelkezők felvételére is.
A szakon
felvételi elbeszélgetés alapján a szakbizottság dönt a felvételről.
Oktatás rendje:
Félévenként 4x4
napos összevonás, külön ütemezés szerint. Ettől való eltérés lehetséges.
Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség
megnevezése:
a) szakközgazdász szakon: védelemgazdasági szakközgazdász
b) specialista szakon: védelemgazdasági
specialista.
A szak irányítói és vezető oktatói:
A szakbizottság elnöke:
Nógrádi
György tanszékvezető,
egyetemi tanár
A szakbizottság titkára:
Mészáros Sándor tanszékvezető
helyettes, tud. főmunkatárs
A szak vezető oktatói a
szakbizottsági tisztségviselőkön kívül:
Vörös
Tibor tudományos
főmunkatárs
Kunos
Bálint tudományos
főmunkatárs
Bognár
Ferenc tudományos
főmunkatárs
Pálmainé
Takács Rita tudományos
főmunkatárs
Horváth
Erika tudományos
főmunkatárs
A szak
tantervét és vizsgakövetelményeit a következő táblázat tartalmazza.
VÉDELEMGAZDASÁGI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
VÉDELEMGAZDASÁGI SPECIALISTA SZAK (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
1. |
Makroökonómia |
5 |
28 |
28 k |
|
|
|
|
2. |
Mikroökonómia |
5 |
28 |
|
28 k |
|
|
|
3. |
Vezetés és
szervezés |
9 |
56 |
28 k |
28 k |
|
|
|
4. |
Gazdaságstatisztika |
8 |
42 |
|
|
28 k |
14 k |
|
5. |
Számvitel-ellenőrzés |
16 |
80 |
28 k |
28 k |
24 gy sz |
|
|
6. |
Pénzügytan |
5 |
28 |
28 k |
|
|
|
|
7. |
Marketing |
9 |
50 |
|
|
28 k |
22 k |
|
8. |
Gazdasági jog |
4 |
22 |
|
|
|
22 k |
|
9. |
Hadigazdaságtan |
9 |
56 |
28 k |
28 k |
|
|
|
10. |
Katonai
gazdaságtan |
9 |
56 |
|
|
28 k |
28 gy sz |
|
11. |
Controlling |
5 |
28 |
|
|
|
28 k |
|
12. |
Katonai
logisztika |
11 |
58 |
|
|
32 k |
26 gy sz |
|
13. |
Költségvetési
Pénzügyek |
5 |
28 |
|
28 k |
|
|
|
14. |
Szakszeminárium* |
20 |
40 |
|
|
20 gy |
20 gy |
|
|
ÖSSZESEN*: |
120 |
600* |
140 |
140 |
160 |
160 |
|
|
KOLLOKVIUMOK SZÁMA: |
|
18 |
5 |
5 |
4 |
4 |
|
|
SZIGORLATOK SZÁMA: |
|
3 |
|
|
1 |
2 |
* Az össz óra a
szorgalmi időszakon belüli és azon kívüli tanrendszerű és egyéni
időráfordítások összessége (tanóra,
konzultáció, irodalomkutatás, és önálló tanulmányi kutatási tevékenység)!