INGATLANGAZDÁLKODÁSI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
INGATLANGAZDÁLKODÁSI SPECIALISTA SZAK (b)
Induló létszám: 30 fő Képzési
idő: 4 félév
I. félévi tandíj: 275 000,-Ft
A képzés célja:
A képzés fő
célja az ingatlangazdálkodás szakmai kultúrájának szélesítése és emelése. A
képzés hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az ingatlanpiac sok ezer szakmai
résztvevője körében egy jól képzett személyi állomány „törzsként” alakuljon ki,
akik munkája, tudása a többiek számára is kihívást jelent. Ezáltal fokozatosan
a döntések szakmai megalapozottsága általánosságban is javulna mind a nemzeti
ingatlangazdálkodás szerteágazó területein, mind az ingatlanpiacon. Különösen
javulna a nemzeti ingatlanvagyon kétharmadát kitevő állami és helyi
önkormányzati ingatlanállomány kezelése.
A képzés jellege és a három egyetem közötti
együttműködés módja:
A képzés a BCE
és BME közös munkájával, a francia ESSEC magánegyetem közreműködésével került
kidolgozásra, és a Közgazdasági Továbbképző Intézet szervezésében magyar
nyelven folyik.
Felvételi szempontok:
A képzésben államilag elismert felsőfokú iskolai
végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
A SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKON a gazdaságtudományi képzési
terület alapszakjain (korábban főiskolai végzettség), megszerzett (közgazdász)
illetve mesterszakjain (korábban egyetemi végzettség) megszerzett (okleveles
közgazdász) oklevéllel rendelkezők vehetnek részt.
A SPECIALISTA SZAKON bármely, a gazdaságtudományi
képzési területen kívüli alapszakon (korábban főiskolai végzettség), illetve
mesterszakon (korábban egyetemi végzettség) megszerzett oklevéllel rendelkezők
vehetnek részt.
Cél, hogy a
hallgatók köre különféle területekről és különféle szakmai háttérrel rendelkezőkből
tevődjék össze, hogy egymást kiegészítve a szakmai kérdéseket különféle
nézőpontokból közelítsék. A jelentkezők kiválasztásában a felvételi
elbeszélgetés alapján dönt a szakbizottság.
A képzés az
ingatlanszakma diszciplináira összpontosít, az ehhez
szükséges alapismereteket adottnak veszi.
Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség
megnevezése:
a) szakközgazdász szakon: Ingatlangazdálkodási szakközgazdász
b) specialista szakon: Ingatlangazdálkodási
specialista.
Oktatás rendszere:
A négy féléves
képzés során a foglalkozásokat csütörtök - péntek – szombati napokon tartjuk
(órarend szerint, általában kéthetente).
A szak
irányítói és vezető oktatói:
A szakbizottság
elnöke:
Forgács
Csaba egyetemi
tanár; BCE
A szakbizottság
alelnöke:
Alain
Sallez igazgató;
ESSEC (france)
Rostás
Zoltán adjunktus;
BME
A szakbizottság
tagjai:
Ferenczi
Tibor egyetemi
docens; BCE
Sarlós
Miklós egyetemi
docens
A szak
tantervét és vizsgakövetelményeit a következő táblázat tartalmazza.
INGATLANGAZDÁLKODÁSI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
INGATLANGAZDÁLKODÁSI SPECIALISTA SZAK (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
1. |
Alapozó elméleti tárgyak |
|
|
|
|
sz |
|
|
1.1. |
Városépítés és városrendezés1 |
6 |
30 |
30 k |
|
|
|
|
1.2. |
Városfejlődés1 |
4 |
20 |
|
|
20 gy |
|
|
1.3. |
Építészeti alapismeretek |
4 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
1.4. |
Mikroökonómia és a piaci résztvevők viselkedése |
4 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
1.5. |
Számvitel és vállalati pénzügyek |
4 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
1.6. |
Általános és városmarketing |
4 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
1.7. |
Informatika |
4 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
1.8. |
Controlling |
4 |
20 |
|
20 k |
|
|
|
1.9. |
Ingatlanjog |
4 |
26 |
|
26 k |
|
|
|
2. |
Rétegszemlélet |
|
|
|
|
sz |
|
|
2.1. |
Tervezési stratégia és projekt-menedzsment |
3 |
20 |
20 k |
|
|
|
|
2.2. |
Ingatlangazdálkodás és szakértés2 |
4 |
26 |
|
|
26 gy |
|
|
2.3. |
Ingatlanfinanszírozás |
4 |
26 |
|
26 k |
|
|
|
2.4. |
Ingatlanműveletek felépítése |
6 |
38 |
|
|
38 k |
|
|
2.5. |
Rehabilitáció I. és II. |
7 |
38 |
|
|
20 k |
18 k |
1 Az 1.1., 1.2. tantárgyakból összevont szigorlat a
harmadik félév végén!
2 A 2.2., 3.1. tantárgyakból összevont szigorlat a
harmadik félév végén!
INGATLANGAZDÁLKODÁSI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
INGATLANGAZDÁLKODÁSI SPECIALISTA SZAK (b)
TANTERV
|
|
|
|
|
FÉLÉVEK |
|||
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható |
Össz. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
|
|
|
kredit |
Óra |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
|
3. |
Gyakorlati
tárgyak |
|
|
|
|
|
sz |
|
3.1. |
Ingatlangazdaságtan2 (kínálat, kereslet, piac) |
4 |
26 |
|
26 k |
|
|
|
3.2. |
Ingatlanpiac és privatizáció Közép- és Kelet Európában |
4 |
20 |
|
20 k |
|
|
|
3.3. |
Épületfenntartás és ingatlankezlés3 |
8 |
48 |
|
32 k |
16 k |
|
|
3.4. |
Vállalat és ingatlana |
4 |
26 |
|
|
26 k |
|
|
3.5. |
Energiagazdálkodás |
4 |
24 |
|
|
|
24 k |
|
3.6. |
Ingatlanvagyon értékelése |
4 |
24 |
|
|
|
24 k |
|
3.7. |
Ingatlankezelés3 |
6 |
32 |
|
|
|
32 gy |
|
3.8. |
Önkormányzati kezelés |
4 |
20 |
|
|
|
20 k |
|
4 |
Diplomamunka,
konzultáció |
20 |
36* |
|
|
8 gy |
8 gy |
|
|
ÖSSZESEN*: |
120 |
600* |
150 |
150 |
154 |
126 |
|
|
KOLLOKVIUMOK SZÁMA: |
|
21 |
7 |
6 |
4 |
4 |
|
|
SZIGORLATOK SZÁMA: |
|
3 |
|
|
2 |
1 |
3 A 3.3., 3.7. tantárgyakból
összevont szigorlat a negyedik félév végén!
* Az össz. óra a szakdolgozat elkészítéséhez szükséges, a
szorgalmi időszakon belüli és azon kívüli, tanrendszerű és egyéni
időráfordítások összessége (tanóra, konzultáció, irodalomkutatás, önálló
tanulmányi tevékenység)!