SZEMÉLYÜGYI –
MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK – SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
SZEMÉLYÜGYI –
MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK MENEDZSMENT SZAK (b)
Induló létszám: 30 fő Képzési
idő: 4 félév
I. félévi
tandíj: 280 000,-Ft
A képzés célja:
Az emberi
erőforrások gazdaságtanában és az érdekegyeztetés, konfliktuskezelés
társadalomtudományi diszciplináiban felhalmozódott friss elméleti-módszertani
tudás és ténybeli ismeretek átadása abból a célból, hogy ezzel is
elősegítsük az emberi erőforrások hasznosítását előmozdító politikák
és intézményi feltételek kialakítását, valamint a gazdálkodási és a
munkaerő-piaci feladatok eredményes megoldását, illetőleg a szociális
párbeszéd, a munkaügyi kapcsolatok rendszerének fejlesztését.
A személyügyi–munkaügyi
kapcsolatok szak választását főként munkaügyi, személyzeti,
szociális-jóléti munkakörben, érdekképviseletekben, dolgozó szakemberek számára
ajánljuk.
Felvételi követelmény:
A képzésben államilag
elismert felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
A SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKON
a gazdaságtudományi képzési terület alapszakjain (korábban főiskolai
végzettség), megszerzett (közgazdász) illetve mesterszakjain (korábban egyetemi
végzettség) megszerzett (okleveles közgazdász) oklevéllel rendelkezők
vehetnek részt.
A MENEDZSMENT SZAKON bármely,
a gazdaságtudományi képzési területen kívüli alapszakon (korábban
főiskolai végzettség), illetve mesterszakon (korábban egyetemi végzettség)
megszerzett oklevéllel rendelkezők vehetnek részt.
A személyügyi szakon
résztvevők a tantervben előírt kollokviumok és szigorlatok
teljesítése után szakszemináriumi támogatással diplomadolgozatot készítenek,
amelyet záróvizsga keretében bizottság előtt védenek meg. Sikeres
záróvizsga esetén a hallgatók felsőfokú szakképesítést tanúsító kétnyelvű
(magyar és angol) diplomát kapnak.
Az
oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség megnevezése:
a) szakközgazdász szakon végzettek: Személyügyi
– munkaügyi kapcsolatok - szakközgazdász
b) menedzsment szakon
végzettek: Személyügyi – munkaügyi kapcsolatok - menedzser
Az
oktatás rendszere:
A
foglalkozásokat hetenként egy alkalommal, 9:40-17:50 között tartjuk.
A személyügyi szakot szakbizottság
irányítja.
A szakbizottság elnöke:
Nagy
Gyula egyetemi
docens
A
szakbizottság társelnöke:
Pirisi Károly c.
egyetemi docens
A szakbizottság
tagjai:
Berki Erzsébet a
Szociális és Munkaügyi Minisztérium ny. főosztályvezető-helyettese
Bódis
Lajos egyetemi
adjunktus
A szak tantervét és vizsgakövetelményeit a következő táblázat
tartalmazza.
SZEMÉLYÜGYI – MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK –
SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
SZEMÉLYÜGYI – MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK –
MENEDZSMENT SZAK (b)
TANTERV
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható kredit |
Össz. óra |
FÉLÉVEK |
|||
|
I. |
II. |
III. |
IV. |
||||
|
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
||||
|
1. |
Alapozó elméleti tantárgyak* |
|
|
|
sz |
|
|
|
1.1. |
Mikroökonómia |
8 |
38 |
38
k |
|
|
|
|
1.2. |
Gazdaságpolitika |
4 |
22 |
22
k |
|
|
|
|
1.3. |
Vezetés és
vezetők |
4 |
14 |
14
gy |
|
|
|
|
1.4. |
Munkaerőpiac
gazdaságtana |
10 |
60 |
|
60
k |
|
|
|
1.5. |
Oktatás-gazdaságtan |
4 |
18 |
|
18 k |
|
|
|
1.6. |
Szociálpolitika |
4 |
20 |
|
20 k |
|
|
|
1.7. |
Munkajog (Egyéni munkajog) |
8 |
32 |
|
|
32 k |
|
|
2. |
Módszertani
tárgyak** |
|
|
|
sz |
|
|
|
2.1. |
Informatika (Excel, Stata) |
10 |
54 |
24 gy |
30 gy |
|
|
|
2.2. |
Gazdaságstatisztika |
8 |
44 |
22 gy |
22 gy |
|
|
|
2.3. |
Szociológiai vizsgálati módszerek |
6 |
30 |
30 k |
|
|
|
* Alkalmazott mikroökonómia szigorlat a 2. félév végén
Munkaerőpiac gazdaságtana és Oktatás- gazdaságtan
tárgyakból
** Módszertan szigorlat a 2. félév folyamán Gazdaságstatisztika és
Szociológiai vizsgálati módszerek tárgyakból
SZEMÉLYÜGYI – MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK –
SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAK (a)
SZEMÉLYÜGYI
– MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK – MENEDZSMENT SZAK (b)
TANTERV
|
Ssz. |
TANTÁRGYAK |
Adható kredit |
Össz. óra |
FÉLÉVEK |
|||
|
I. |
II. |
III. |
IV. |
||||
|
óra v. |
óra v. |
óra v. |
óra v. |
||||
|
3. |
Munkaügyi kapcsolatok szaktárgyak*** |
|
|
|
|
|
sz |
|
3.1. |
Munkaügyi
kapcsolatok, kollektív
tárgyalások |
7 |
36 |
|
|
36 k |
|
|
3.2. |
Kollektív munkajog |
5 |
24 |
|
|
24 k |
|
|
3.3. |
A közszféra munkaügyi kapcsolatai |
4 |
20 |
|
|
20 k |
|
|
3.4. |
Európai és magyarországi munkaügyi kapcsolatok empirikus
elemzése |
5 |
24 |
|
|
12
gy |
12
k |
|
3.5. |
Konfliktus és
participáció |
5 |
24 |
|
|
|
24
gy |
|
3.6. |
Szociális
párbeszéd az Európai Unióban |
4 |
20 |
|
|
|
20
k |
|
3.7. |
Gazdálkodás az
emberi erőforrásokkal |
5 |
28 |
|
|
|
28
k |
|
3.8. |
Kommunikációs és
tárgyalási készségek fejlesztése |
5 |
24 |
|
|
|
24
gy |
|
4. |
Műhelyszeminárium |
6 |
28 |
|
|
12
gy |
16
gy |
|
5. |
Szakszeminárium és diplomamunka készítése |
8 |
40 |
|
|
14 gy |
26 gy |
|
|
ÖSSZESEN: |
120 |
600 |
150 |
150 |
150 |
150 |
|
|
GYAKORLATI JEGYEK SZÁMA: |
|
12 |
3 |
2 |
3 |
4 |
|
|
KOLLOKVIUMOK
SZÁMA: |
|
13 |
3 |
3 |
4 |
3 |
|
|
SZIGORLATOK SZÁMA: |
|
3 |
|
2 |
|
1 |
*** összevont szigorlat a 4. félév végén:
Munkaügyi kapcsolatok, kollektív tárgyalások és Konfliktus és participáció tárgyakból